Ugrás a tartalomra

Főoldal

Hírek

  • Japán filmek a Budapesti Klasszikus Film Maratonon

    A Japán Alapítvány támogatásával megrendezésre kerülő Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében két film lesz látható Kinuyo Tanaka japán rendezőnőtől az Uránia Nemzeti Filmszínházban, illetve egy róla szóló dokumentumfilm is levetítésre kerül szeptember 13. és 14. között!
  • Új Autonóm kurzus szeptemberben

    Ezen a kurzuson a hallgatók képzett oktatók segítségére, tanácsaira támaszkodva állítják fel saját nyelvtanulási tervüket, illetve sajátítják el az egyes tanulási technikákat. A tanfolyam egyik legfőbb előnye, hogy a résztvevők egyénileg dönthetik el, milyen irányban, hogyan szeretnének fejlődni. Lehet tankönyv alapján haladni, internet, animék vagy mangák segítségére támaszkodni, vagy éppen a többiekkel párokba állva a társalgást gyakorolni...
  • Japán rendező a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

    Szeptember 1-én 20:00-tól és 2-án 21:30-tól a kisfilmes nemzetközi versenyprogram részeként ingyenesen láthatja a közönség Furukawa Aoi japán rendező Szülőváros című rövidfilmjét a miskolci Művészetek Házában! A Japán Alapítvány jóvoltából az elsejei premieren magával a rendezőnővel is találkozhatnak az érdeklődők és kérdések feltevésére is lesz lehetőség!
  • Szentendrei Japánkert Feszt

    Augusztus 26. (szombat) 10:00-től a Japán Alapítvány támogatásával valósul meg a Japánkert Feszt Szentendrén! A színes programpalettán található kalligráfia, origami, harcművészeti bemutató, teaceremónia, kimonó előadás, japán könyvkötés, vezetett séta a Japán Kertben, valamint taiko dob és shakuhachi koncert is! A workshopok előzetes regisztrációhoz kötöttek.
  • 1. Téma-specifikus kurzus: A keleti gondolkodásmód megismerése a kínai írásjegyeken keresztül - 2. rész

    A Téma-specifikus kurzusok B1/B2 szintű nyelvtudással rendelkező nyelvtanulókat céloznak meg. Az összesen 7 órás tanfolyamokat a 2023-24. tanév során négy alkalommal hirdetjük meg. A témák minden alkalommal változnak, a kurzusok célja a japán nyelv és kultúra ismeretének elmélyítése. Egy vagy akár több kurzusra is lehet jelentkezni. A kurzusok HIBRID formában kerülnek megrendezésre.
  • Leltári zárvatartás a könyvtárban (Augusztus 8-28.)

    Augusztusban könyvtárunk a megszokott módon pár hétre bezárja kapuit, de szeretettel várunk minden olvasót augusztus 29-től!
  • Marugoto alapszintű autonóm jellegű online nyelvkurzusok (A1-1, A2-1, A2-3)

    Szeretne japánul tanulni, de nincs ideje magániskolába járni, vagy egyáltalán nincs nyelvtanulási lehetőség a közelben? Az e-learning kifejezetten ilyen típusú a problémákra kínál hatékony megoldást.
  • 2023-24. Nyelvkurzusok 1. FÉLÉV - Kurzuskínálat

    A 2023-24. tanévben meghirdetett tanfolyamainkra már lehet jelentkezni. Kurzusainkon kezdő szinttől a haladóig számos lehetőséget kínálunk a nyelvtanulóknak. Vannak jelenléti, illetve online formában meghirdetett tanfolyamaink is. Várjuk jelentkezését!
  • Mozisziget: Mary és a varázsvirág

    Augusztus 1-14. között a Margit-szigeten egy rendhagyó, alkalmi kertmoziban az utóbbi évek nemzetközi filmművészetének legjavát lehet megnézni, melyek közt a Mary és a varázsvirág izgalmas története is helyet kap augusztus 12-én szombaton.
  • Bevezető japánnyelvi workshop!

    Érdekel a japán nyelv, még nem tanultál, de szívesen kipróbálnád? Akkor ez az egy alkalmas workshop neked való!

Nyitvatartás

Hétfő - Csütörtök: 9:00-17:00
Péntek: 9:00-18:00

Szünnapok 2024-ben

Hírlevél

Név:*
E-mail cím:*
Hozzájárulás (GDPR):* Hozzájárulok nevem és e-mail címem kezeléséhez